Rendszerüzenet

Rólunk

Rólunk

 

A Kodály Filharmónia Debrecen 2011 óta fogja össze a cívisváros két nagy zenei együttese, a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus munkáját, valamint koordinálja a város teljes komolyzenei életét Somogyi-Tóth Dániel igazgató-művészeti vezető irányításával.

A fenntartó, vagyis Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata döntésének megfelelően már 2005-től összefonódott a cívisváros két nagy komolyzenei együttese, a Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus szakmai tevékenysége.

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta jóváhagyásával 2011. október elsejétől a Kodály Filharmónia Debrecen részeként Kodály Filharmonikusok Debrecen néven működik a zenekar.

2011 májusa óta Somogyi-Tóth Dániel az igazgató-művészeti vezető, egyben a Kodály Filharmonikusok új arculatának létrehozója, aki a két együttest összefogó intézmény, a Kodály Filharmónia élén Debrecen város teljes komolyzenei életének összefogását, fejlesztését vállalta, feladatai közé tartozik, hogy azokat a szinergiákat, amiket Kodály Filharmonikusok a Kodály Kórussal együtt tud létrehozni, még eredményesebben keltse új életre, s hogy a nemzetközileg is elismert Kórus mellett a Kodály Filharmonikusok Debrecen még nagyobb teret, ismertséget, s elismertséget kapjon Magyarország, sőt, a világ zenei életében - nevével, küldetésével, művészetével tovább vinni a kodályi missziót.

 

MENEDZSMENT

Somogyi-Tóth Dániel - szakmai életrajz
igazgató, művészeti vezető

Kovács László
vezető karmester 

Szabó Sipos Máté
vezető karnagy

Fekete Katalin
igazgatóhelyettes

Farkas Gabriella
művészeti főtitkár

Grünwaldné Almássy Eszter
értékesítési vezető

Sinka Judit 
kulturális szervező

Komádi Szilvia
irodavezető

MUNKATÁRSAK

Hornyák Erika
zenekari titkár

Babodi Istvánné
gazdasági ügyintéző

Bengi László Lajosné
gazdasági szakalkalmazott, könyvelő

Nagy József
színpadberendező, üzemeltetési  munkatárs

További híreink

A 2018-ban először jelentkező rendezvény programjai szeptember 29-én Debrecenben kezdődnek, majd október 2-ától Budapesten folytatódnak.

A szezon újdonságaként indítjuk el családoknak szóló, szombati napokon megvalósuló koncertjeinket

Két csodálatos nő, két elbűvölő tehetség

A Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima díjas operaénekes, Rost Andrea lányával, a szintén operaénekes Harazdy Eszterrel ad koncertet 2018. szeptember 18-án 19.30 órától a Kölcsey Központban.

A(z) Kodály Filharmónia Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.