Rendszerüzenet

2017. november 7.

2017. november 7.

A Kodály Filharmónia Debrecen új közönségtalálkozó sorozatot indít Café Kodály néven: zeneszerzők, művészek, valamint a klasszikus zene területén működő szakértők lesznek beszélgetőpartnereink bérletes koncertjeink előtt. Új programunk első alkalmán Orbán György Kossuth- és Erkel Ferenc–díjas zeneszerző lesz vendégünk. A beszélgetésen Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója és művészeti vezetője, valamint Szabó Sipos Máté, a Kodály Kórus Debrecen vezető karnagya is részt vesz. A Gróf Miklós által vezetett közönségtalálkozó után 18.30 órától a Kodály-emlékév apropóján, ünnepélyes keretek között Komolay Szabolcs alpolgármester adja át a földszinti körfolyosón elhelyezett Kodály-emléktáblát, valamint a Kodály Filharmónia Debrecen művészeinek és dolgozóinak fotófalát. 

Az est zárásaként, a Debreceni Őszi Fesztivál keretein belül 19.30 órától veszi kezdetét Lux Aeterna című hangversenyünk a Kölcsey Központ Nagytermében.

A hangversenyen Mozart: Vesperae solennes de confessore (K.339) c. oratorikus műve csendül fel elsőként. Az öt zsoltárt és Magnificatot megzenésítő, ragyogó templomi opuszban megfigyelhető szinte valamennyi későbarokk ausztriai stílusirányzat. Ezek elvegyülve Mozart alapvető, opera iránti érdeklődésével, felettébb izgalmas művet eredményeznek. 

A koncert második felében a hatalmas sikerű – 2004-ben Debrecen város felkérésére született és bemutatott mű – előadását élheti át újra a közönség. Ritkán fordul elő, hogy újonnan komponált requiemet állva ünnepeljen a közönség, holott ez történt anno, Orbán György darabjának bemutatóján.

 


Orbán György, zeneszerző

 

Az est szólistái Fodor Gabriella, Bódi Marianna, Schöck Atala és Haja Zsolt. Közreműködnek a Kodály Filharmonikusok- és a Kodály Kórus Debrecen. Vezényel: Szabó Sipos Máté.


Szabó Sipos Máté, karnagy

 

Jegyár: 2500 Ft; 1800 Ft

Jegyek kaphatók a debreceni Tourinform Irodában, a Kölcsey Központ jegypénztárában, az Intericket jegyértékesítési pontokon és a www. jegy.hu oldalán ITT.

 

További híreink

A Kodály Filharmonikusok Debrecen próbajátékot hirdet klarinét II. váltási kötelezettséggel határozott idejű állásra. A próbajáték 2018. február 8-án (csütörtök) 16 órakor lesz a a Simonffy utca 1/c II. emeleti próbatermében.

A Kodály Filharmonikusok Debrecen próbajátékot hirdet cselló tutti határozott idejű állásra. A próbajáték 2018. február 8-án (csütörtök) 16 órakor lesz a a Simonffy utca 1/c II. emeleti próbatermében.

Miközben a világ tekintélyes része a karácsonyt ünnepli és pihen az új év feladatai előtt, a Kodály Filharmonikusok még inkább teljes sebességre kapcsolnak: az együttes egyik része az év utolsó napjaiban (december 27-29.) a gyönyörű, belgiumi Gentben a Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban játssza Lehár Víg özvegyét Somogyi-Tóth Dániel vezényletével, míg ezzel egy időben Kína ugyancsak a Kodály Filharmonikusoktól hangos.

A(z) Kodály Filharmónia Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.