System message

Nemzetközi turnékon a Kodály Filharmonikusok

Nemzetközi turnékon a Kodály Filharmonikusok

Miközben a világ tekintélyes része a karácsonyt ünnepli és pihen az új év feladatai előtt, a Kodály Filharmonikusok még inkább teljes sebességre kapcsolnak: az együttes egyik része az év utolsó napjaiban (december 27-29.) a gyönyörű, belgiumi Gentben a Budapesti Operettszínházzal koprodukcióban játssza Lehár Víg özvegyét Somogyi-Tóth Dániel vezényletével, míg ezzel egy időben Kína ugyancsak a Kodály Filharmonikusoktól hangos.

Hiszen december 18-án kezdődött, és egészen január 12-ig tart az a nagyszabású kínai turné, mely keretében 14 helyszínen, többek között Pekingben, Shanghai-ban, Wuhanban és Kunmingban lépnek fel. A programot akár „szórakoztató európai kultúrmissziónak” is tekinthetjük, hiszen valamennyiünk kedvencei, Suppé Könnyűlovasság-nyitánya, Strauss Kék Duna keringője, Kodály Galántai táncok c. műve szerepel a programban, nem feledkezve meg természetesen az Éljen a magyar c., gyújtó hatású Strauss-polkáról vagy Mendelssohn Nászindulójának Scherzo-járól sem. A ráadásban a nálunk újév-tájt kihagyhatatlan Radetzky-indulónak tapsol a kínai közönség, de szerepel a műsoron egy kifejezetten a helybélieknek kedveskedő „Good news from Beijing” c. szerzemény is. A Kodály Filharmonikusok „kínai divízióját” Kovács László dirigálja.

 

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.