ÜNNEPELJÜK EGYÜTT A ZENÉT!
ÜNNEPELJÜK EGYÜTT A ZENÉT!
A koncert a város legígéretesebb fiatal muzsikusait is színpadra hívja a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – AMI tanulói szerepében:
A hangversenyt Kollár Imre, a Kodály Filharmonikusok vezető karmestere dirigálja.
.jpg)
A fennállása 30. évfordulóját ünneplő BUDAPEST SAXOPHONE QUARTET – Magyarország első klasszikus szaxofon kvartettje. Több mint 2000 hangverseny, 25 ország, 9 szakmai díj, 11 hanglemez - ezzel méltán léptek a műfaj olyan ikonikus együttesei közé, mint az Amadeus, a Borogyin vagy a Bartók-vonósnégyes. Nevükhöz fűződik a közép- és felsőfokú klasszikus szaxofon oktatás beindítása Magyarországon. A világot bejáró kvartett olyan mesterektől tanult, mint Otto Vhrovnik, Michiel Oldenkamp, Jean-Pierre Baraglioli, Hadady László és Eugene Rousseau. Diplomájukat a Párizsi Zeneakadémián szerezték. Műsoraikban rendszeresen együttműködnek szólistákkal, szimfonikus és koncertfúvós zenekarokkal, valamint jazz triókkal is – kiemelkedő sokoldalúságuk a koncertpódiumon és a színházi színpadon egyaránt megmutatkozik. Munkásságukat 2011-ben Artisjus-díjjal jutalmazták.

A RITMICO ÜTŐHANGSZERES EGYÜTTES közel húsz éve alakult a Debreceni Zenede (akkori Simonffy Emil Zeneiskola) ütőhangszeres növendékeiből tanáruk , Toldi Éva vezetésével. Kezdetektől fogva részt vettek minden országos ütőhangszeres versenyen és minden alkalommal dobogós helyezéseket értek el; szólóban és együttesben több mint harmincszor I. díjat vehettek át. Számtalan nemzetközi-, országos-, és városi kulturális rendezvényen közvetítették az igényes ütőhangszeres zenét, a tagok közül sokan választották a zenét hivatásul. Idén áprilisban is két kategóriában lettek országos elsők, műsorukat rögzítette és sugározta a Bartók Rádió.
Az együttes sok szállal kötődik a Kodály Filharmóniához, hiszen a gyerekek az itt játszó zenész szüleiket, tanáraikat gyakran hallgatják a közönség soraiból. A RITMICO ÜTŐHANGSZERES EGYÜTTES mostani előadásában is a Kodály Filharmónia idei műsorában szereplő közkedvelt dallamok csendülnek fel, hiszen Georges Bizet ismert, karakteres táncai sorakoznak. A Habanera, a Chanson Boheme, és a Farandole után egy szintén sodró lendületű tánc, az Antonio Carlos Jobim tollából származó : One Note Samba következik. Az együttes célja többek között bemutatni a kevésbé ismert különleges ütőhangszereket, így mai összeállításukban is szerepel egyebek mellett a vibrafon, marimba, konga, bongó, claves. Az előadók: Antalka Csanád, Linzenbold Máté, Majoros Bánk Levente, Szabó Márton, kiegészülve Kiss Péter Róberttel, az együttes korábbi tagjával , és Toldi Évával, az együttes vezetőjével.

Petróczi Anna Fruzsina - zongora
"A zene születésem óta elengedhetetlen része az életemnek. Több mint 12 éves tanulmányaim alatt számos nemzetközi és országos zongoraversenyen értem el első helyezést, emellett mesterkurzusokon és fellépéseken is aktívan részt vettem. A zongorázás számomra olyan, mint a levegő: lelki kapcsolódás Istennel és szellemi feltöltődés, ezért továbbra is kiemelt szerepet tölt be az életemben."

Duae pro Una – gitárduó (bajkán Csenge és Sigér Vivien)
"Több mint három éve zenélünk együtt gitárduóként. Évfolyamtársakból lettünk elválaszthatatlan barátok, majd hamar rájöttünk: közösen kell kamaráznunk. A legnagyobb motivációnk, hogy minden feladat, projekt és kihívás közös kaland, amelyet együtt élhetünk meg. Célunk, hogy a klasszikus gitárzene kevésbé ismert, de izgalmas oldalait is megmutassuk. A zenélés számunkra nemcsak öröm, hanem életcél is, amelyben még számos megvalósítandó feladat vár ránk. Duónk neve is ezt jelképezi: Duae pro Una – „Kettő az egyért”."
 (1)szerk2.jpg)
Bagó Zsófia - szaxofon
"A zene nem csak hangok és ritmus. A zene túlmutat önmagán és ez a megfoghatatlansága teszi teljessé az embert. Közöttük engem is."










