London, Párizs, Haydn

A tájékozott zenehallgató jól tudja, hogy Joseph Haydn – Mozart és Beethoven társaságában   – az úgynevezett „bécsi klasszikusok” köréhez tartozik. Az alkotóművészet csúcsain alapvetően nincs értelme rangsorolásnak, de be kell ismernünk, hogy Haydn művészete jó ideig alulértékeltnek számított  a másik két mesterrel való összehasonlításban. Afféle kedélyes, joviális figurának tartották, aki talán nem is szándékszik a művészi ábrázolás legmélyebb rétegeibe jutni. Ezzel szemben, ha valaki alaposan és következetesen ismerkedik meg életművével, az hamarosan megbizonyosodik róla, hogy Haydn-nak minden kétséget kizáróan a legnagyobbak közt a helye.

A sinfonia concertante  a XVII-XVIII. század egyik sajátos zenei műfaja. Nevéből is sejthető, hogy tulajdonképpen nem más, mint a szimfónia és a versenymű elegye, melynek gyökerei a barokk concerto grossóból erednek, majd a romantika korától a kettős-hármasversenyek területén folytatódnak. A sinfonia concertante legfőbb jellegzetessége, hogy nem egy, hanem több szólóhangszert alkalmaz, juttat igényes zenei feladathoz. B-dúr hangnemű darabját Haydn 1792 tavaszán Londonban komponálta. Négy szólistát foglalkoztat, két vonóst (hegedű és gordonka), és két fafúvóst (oboa és fagott).  A darab bemutatója óriási sikert hozott, a korabeli londoni sajtó szerint „ Haydn új műve a zenei ábrázolás összes erényét ötvözi, mély, légies, hatásos és eredeti, és előadása is összhangban volt a kompozíció érdemével.”  A szólisták igazi kihívást jelentő, virtuóz feladathoz jutnak benne. A vezető szerep alapvetően hegedűé, de mégis inkább a társalgási tónus jellemzi a partitúrát. A sinfonia concertantét  kezdő, szonátaformájú Allegro után – melynek végén virtuóz kadenciát hallunk – a középső Andantéban a  szólóhangszerek  magasrendű kamarazenei megnyilvánulásait követhetjük.  Haydn a  művészetére oly jellemző váratlan megoldással sem marad adós, a záró Allegro con spirito tétel elején a szólóhegedű operai jellegű recitatívói szakítják meg a zenei folyamatokat, hogy aztán dinamikusan kibontakozó rondó  zárja le az alkotást.

Annak bizonyítására, melyről a bevezetőben szó volt, elég csak, ha a szerzőnek az egyik legveretesebb műfajban –  a szimfóniák körében – létrejött alkotásait tekintjük át. Ezek nemcsak   számosságukkal – több, mint 106  önálló mű –, hanem fejlődési  irányukkal is példátlanok. Ahogyan a barokk hagyományokban gyökerező – még a continuo technikát alkalmazó – kis apparátusú, három tételes művektől eljutott a Londoni szimfóniák ízig-vérig szimfonikus fogantatású, kiforrott alakjáig, az nem más, mint a klasszikus szimfónia műfaj megteremtésének, kiforrásának  folyamata.  Ha valaki vállalja azt a szellemi kalandot, hogy egymás után, időrendben végighallgatja Haydn valamennyi szimfóniáját, hamarosan rácsodálkozhat, hogy véletlenül sem találkozhat két egyforma tétellel, rutinszerű formai, vagy harmóniai megoldással. Szembesülhet viszont kiapadhatatlan dallaminvencióval, váratlan ötletekkel, finom derűvel és mindent elsöprő életigenléssel.

A 85-ös sorszámú, B-dúr szimfónia az 1785-86-ban keletkezett 6 párizsi szimfónia egyike. Ismert melléknevét – La Reine (A királyné) – igen korán, még a XVIII. században ragasztották rá. A Société Olympique számára komponált művel Haydn a párizsi közönség igényes ízlése, és  zenekari zenészeinek kiváló képességei előtt tiszteleg. Hangszerelése a vonósok mellett fuvolát, 2-2 oboát, fagottot és kürtöket alkalmaz. Nyitó tétele rövid Adagio bevezetéssel indul, majd háromnegyedes ütemű, szonáta formájú Vivace bontakozik ki. Ezután variációs Romance következik, mely a címre utalva Marie Antoinette királyné kedves dalocskáját –„La gentille et jeune Lisette” – alkalmazza témaként. Ezt rusztikus, szilaj Menüett követi, melynek triójában a fagott játszik vezető szerepet. A utolsó, Presto tétel elsöprő lendülettel és bravúros kompozíciós megoldásokkal zárja le Haydn remekművét.

(baljos)

Haruka Nagao

Hegedűművész. A Tokiói Művészeti Egyetem bachelor, master és doktori képzését végezte el, emellett tanult a Grazi Zene- és Előadóművészeti Egyetemen, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is. Tanulmányai és művészi pályája során számos verseny díjazottja volt. 2001-ben legfiatalabbként nyerte el a Toshiya Eto Hegedűverseny 1. díját, 2004-ben a Youth Classic Competition 2., és az All-Japan Students Music Competition 1. helyezettje lett. 2005-ben az Oszakai Nemzetközi Zenei Versenyen 2. helyezést ért el, 2007-ben megnyerte a Munetsugu Angel Hegedűversenyt és a Japán Zenei Versenyt. 2010-ben 3. lett a Sendai Nemzetközi Zenei Versenyen, 2016-ban pedig a franciaországi Dominique Peccatte Nemzetközi Versenyen. Ugyanebben az évben az olaszországi Gianluca Campociaro Nemzetközi Zenei Versenyen 1. díjat kapott. Legutóbbi győzelmét Magyarországon aratta a 2018-as Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyen, ahol Mozart-játékát is külön jutalmazták. A versenyek mellett különféle elismerésekkel is rendszeresen díjazzák munkáját, megkapta már például az Ataka díjat, az Acanthus díjat, a Matsukata Hall díját, a Midorinokaze zenei díjat. Koncertművészként számos zenekarral dolgozott együtt. Többször szerepelt japán TV- és rádióműsorokban is. 2008-tól a Quelle Quartett, 2017-től a HaruQuartet vonósnégyes tagja. Előbbivel közreműködője volt a tokiói és bécsi zenei egyetemek együttműködéséből született Haydn Total projektnek, melynek során felvették, majd egy CD-sorozatban kiadták Haydn 68 vonósnégyesét. 2012–2015 között a Sinfonietta Shizuoka koncertmestere, 2016-tól a Magyar Állami Operaház Zenekarának koncertmestere.

Devich Gergely 

Gordonkaművész. Muzsikusdinasztia legifjabb tagja. Édesanyja Kovalszki Mária zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára; nagyapja, Devich János gordonkaművész, a Zeneakadémia professzor emeritusa. Nyolcévesen kezdett csellózni. Első tanára Antók Zsuzsanna volt, aki a zuglói Szent István Király Zeneiskolában tartotta zeneóráit. 2008-ban megnyerte a budapesti Banda Ede Gordonkaversenyt, majd a XII. Országos Friss Antal Gordonkaversenyt. 2009-ben egy csellókvartett tagjaként első díjat nyert a budapesti Kodály Zoltán Kórusiskola I. kamarazenei fesztiválján. A versenynek köszönhetően felléphetett Londonban, a Magyar Kulturális Intézetben. 2010-ben az Országos Alba Regia Kamarazenei Versenyen, 2011-ben az V. Budapesti Banda Ede Versenyen nyert kiemelt első díjat. Ebben az évben a szlovákiai Dolny Kubinban rendezett hangversenyen a második helyen végzett, novemberben pedig a szolnoki XIII. Országos Friss Antal Gordonkaversenyen nyert kiemelt első díjat. 2012-ben a Zuglói Filharmóniával felléphetett a Művészetek Palotájában. 2012-ben nyert felvtelt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségeket nevelő osztályába, mestere Mező László. 2014-ben a Magyar Televízió (MTVA) felkérésére ő képviselte Magyarországot a 2014-es Fiatal Zenészek Eurovízióján a németországi Kölnben. A május 31-i döntőben a 3. helyen végzett, ami az eddigi legjobb magyar helyezés a verseny történetében. Sikereit Junior Prima Díjjal és Cziffra Tehetség Díjjal ismerték el. 2015-ben és 2018-ban önálló estje volt a Zeneakadémián, és már megjelent első hanglemeze a Hungarotonnál. Szólistaként játszott a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Concerto Budapesttel, a MÁV Szimfonikusokkal, a Marosvásárhelyi Filharmóniával és az Anima Musicae Kamarazenekarral is.

Bicskey Gábor

A Kodály Filharmonikusok oboa szólamvezetője tősgyökeres zenész családból származik, mely ezer szállal kötődik Debrecen zenei életéhez, múltjához. Nagyapja a Zeneművészeti Szakiskola / Főiskola zeneszerzés tanára volt, édesanyja a zenei szakközépiskolában zeneelmélet tanár, édesapja a Kodály Filharmonikusok trombitaművésze volt huszonöt éven keresztül. Debrecenben érettségizett, majd a Szegedi Egyetem Zeneművészeti Karán diplomázott. Két évet Párizsban tanult Hadady László osztályában. A francia fővárosból visszatérve, 2003 óta a Kodály Filharmonikusok tagja. Művészeti munkáját 2009-ben Kritikusi díjjal, 2010-ben Nívódíjjal ismerték el. 2011-ben az „Évad Zenekari Művésze”. 2017-ben Rubányi-díjat kapott.

Vitányi József

A Kodály Filharmonikusok fagott szólamvezetője Sárospatakon született. A miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében folytatta tanulmányait, ahol fagott tanár és fagott kamaraművész diplomát szerzett. Fagottművész diplomáját 2004-ben, a Debreceni Egyetemen szerezte meg. Tanári diplomáját Nyíregyháza és Debrecen zenei szakgimnáziumaiban kamatoztatta. 1997 óta a Kodály Filharmonikusok tagja. Szintén ebben az évben részt vett Mészáros János mesterkurzusán Svájcban. 1999-ben, 2009-ben és 2016-ban is az „Évad Zenekari Művésze”. 2013-ban Rubányi-díjas, 2015-ben elnyerte a Kritikusi díjat.