Csillogás és melankólia

A hegedűversenyek játszottsági toplistáján – a Gramophone magazin aktuális felmérése szerint – Felix Mendelssohn-Bartholdy e-moll versenyműve az előkelő harmadik helyet foglalja el. Létrejöttében a zeneszerző barátja, zenekarának – a lipcsei Gewandhausnak – a koncertmestere, Ferdinand David játszott kezdeményező és tanácsadó szerepet. Az ötlettől a végső megformálásig azonban több, mint hat év telt el, a bemutatóra csak 1835-ben került sor. Hármas szerkezete alapvetően a hagyományokra utal, ugyanakkor szokatlan, hogy nyitó tétele közvetlenül a szólóhangszer által bemutatott főtémával indul, csak ezt követi a quasi zenekari bevezető. A darab egészét megragadóan áradó dallamosság és karakterbőség jellemzi, mely egyúttal alkalmat ad a szólistának technikai felkészültsége csillogtatására is. A középen álló bensőséges Andante Mendelssohn szöveg nélküli dalainak hangulatára emlékeztet, mely aztán közvetlenül (attacca) kapcsolódik zárótételhez. Trombitafanfár hangjaira indul a tündérvilágot idéző, ellenállhatatlan lendületű szonáta-rondó, mely végül egy frenetikus kódába torkollik.

Noha Franz Schubert a tragikusan rövid életű komponisták közé tartozik, VIII. h-moll szimfóniájának befejezetlensége mégsem ezzel a körülménnyel magyarázható. Bár maradtak fenn a mű folytatáshoz készült vázlatai, mégis valószínűnek látszik, hogy Schubert az első két tételt zeneileg és hangulatilag is teljesnek érezte, és nem törekedett a tovább komponálásra. Az 1822-es keltezésű Befejezetlen szimfóniát szokás a zeneirodalom első romantikus szimfóniájának is tekinteni, mivel a klasszikus szonátaforma szigorú keretei között inkább a lírai, személyes impulzusokra helyezi a hangsúlyt. Hangszerelése sem kizárólag a funkcionalitáshoz kötött, hanem különböző hangszín kombinációik révén a romantika hangzásvilágát előlegezi meg. A szimfónia bemutatására a szerző halála után harminchét évvel, a bécsi Hofburgban került sor. Első, Allegro moderato tételében a mélyvonósok nyitó ütemei után a főtéma fafúvósoknál szólal meg, majd a rezignáltan melodikus melléktéma a csellókon bontakozik ki. A szonátaforma szabályai szerint zajló építkezés folyamán váratlan drámai mozzanatok is következnek, majd a visszatérést követően az indító basszustéma fejezi be a tételt. A második, Andante con moto tétel derűsebb, mozgalmasabb, mint az előző. Idilli hangulatot, békés nyugalmat áraszt. Kamarazenei jellegét ünnepélyes hangú zenekari kontrasztok tagolják, hogy aztán emelkedett nyugalomban érjen véget a befejezetlenségében is lekerekített és egységes remekmű.

Bodor János

1976-ban született Budapesten. Hat éves korában kezdett el hegedülni nagybátyja, Csámpai Lajos hatására. A Szabolcsi Bence Zeneiskolában Huszti József volt a tanára. 13 évesen felvételt nyert a Zeneakadémia különleges tehetségeket tanító Előkészítő Tagozatára, ahol Zs. Szabó Mária növendéke volt. Az egyetemi ágazaton Szenthelyi Miklós osztályában tanult. Diplomáját 1999-ben szerezte. Számos nemzetközi mesterkurzuson vett részt, díjazottja hazai és nemzetközi hegedűversenyeknek. 2001-től tagja a Nemzeti Filharmonikusoknak, 2008-tól koncertmestere a MÁV Szimfonikusoknak, 2014-től az Óbudai Danubia Zenekarnak. A Grazioso Kamarazenekar alapító tagja. 2019-től a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertmestere. Szólistaként és kamaraformációk tagjaként számos rangos hazai fellépése van.

Bodor János