System message

BACHTÓL A HEAVY METALIG

BACHTÓL A HEAVY METALIG

Debrecen kulturális életének meghatározó szereplői példamutató együttműködésben kapcsolják össze zenei programjaikat idén tavasszal: a Debreceni Orgonák Hete, a Made in Debrecen Fesztivál, a Kistemplom 300 jubileumi rendezvénysorozat és a Bach Mindenkinek Fesztivál közösen kínál sokszínű zenei élményeket a közönségnek. A kezdeményezések célja, hogy a város intézményeinek, közösségeinek és művészeinek együttműködésével a klasszikus zenétől a könnyűzenei műfajokig ívelő programok erősítsék Debrecen gazdag és nyitott kulturális életét.


Résztvevők: Balogh Miklós Péter, Dr. Sárosi Dániel, Dr. Fekete Károly, Dr. Puskás István,
Somogyi-Tóth Dániel, Laskay Edit

Ezen együttműködés egyik legfontosabb fóruma a Debreceni Zenei Tanács, amelyben Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, az egyházi közösségek, a Debreceni Egyetem, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – AMI, a Rocksuli Debrecen és a Kodály Filharmónia Debrecen működik együtt, hogy a város zenei életének szereplőit összekapcsolva a klasszikus zenétől egészen a könnyűzenei műfajokig minél gazdagabb és sokszínűbb programkínálatot nyújtsanak közönségüknek.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke ünnepélyesen bejelentette, hogy Magyar emlékpont státuszt kapott a Debreceni Református Kistemplom, amely idén ünnepli 300. évfordulóját. A döntést a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság hozta meg, elismerve az épület kiemelkedő történelmi és egyháztörténeti jelentőségét. A Kistemplom az 1850-es években, a Pátensharc idején fontos történelmi esemény helyszíne volt: itt tartották azt az egyházkerületi közgyűlést, amelyen a református közösség a korlátozások ellenére is kifejezte igényét az egyházi önrendelkezés visszaszerzésére. Az emlékhely megjelölését szolgáló emléktábla felállítását az egyházkerület vállalja, várhatóan még az idei jubileumi évben.



Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

A 300 éves Református Kistemplom jubileumi eseményeihez kapcsolódva Debrecen ismét csatlakozik a nemzetközi Bach Mindenkinek Fesztivál programsorozathoz, amely március 14. és 30. között számos, különleges helyszínen – többek között a Debreceni Református Nagytemplomban, a Szent Anna-székesegyházban és a Debreceni Református Egyetemi Templomban – kínál hangversenyeket a zenekedvelőknek. A programok között orgona-, kamarazenei és ifjúsági koncertek is szerepelnek, valamint különleges műfaji találkozások – például Bach műveinek modern hangszerelései – is megjelennek. A fesztivál részletes programkínálatát megtalálják a Bach Mindenkinek Fesztivál – Debrecen Facebook oldalán.

A zenei együttműködések jegyében a Debrecen város intézményei és kulturális szereplői közösen hívják életre a Debreceni Orgonák Hete programsorozatot, amely az első lépés afelé, hogy a város és a régió értékes orgonáira, valamint az ezekhez kapcsolódó hangversenyekre még több figyelem jusson. A Debreceni Egyetem, a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debreceni Zenede és a Bach Mindenkinek Fesztivál különböző orgonahangversenyeinek összehangolásával jött létre az eseménysorozat, mely a sokszor egymástól jelentősen különböző hangszerek gazdag hagyományait különösen sokszínű kínálattal mutatja be. A programsorozat ingyenes, bővebb információ a koncertekről IDE KATTINTVA érhető el.

Balogh Miklós Péter, a Rocksuli Debrecen igazgatója 

A Made in Debrecen Fesztivál idén március 21-én ötödik alkalommal vonultatja fel a feltörekvő debreceni könnyűzenei együtteseket. A rendezvényen 216 zenei formáció, összesen 705 zenész lép fel tíz, egymáshoz közel eső belvárosi helyszínen, így a közönség gyalogosan is könnyen bejárhatja a koncertek között húzódó „zenei útvonalakat”. A program délelőtt 10 órától egészen hajnalig kínál fellépéseket, és minden esemény ingyenesen látogatható.

A fesztivál hagyományaihoz híven idén is lesz díszvendég: Székelyudvarhelyről érkeznek zenekarok Debrecenbe. A Made in Debrecen különlegessége, hogy nyitott a könnyűzene legkülönfélébb irányzatai számára is, így a jól ismert pop-rock tengelyen kívül számos irányzattal találkozhatunk az egyes helyszíneken.
A fesztiválról bővebben itt olvashat.

Dr. Puskás István, Debrecen Megyei Jogú Város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere
Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója, a Kodály Filharmónia Debrecen ügyvezető-művészeti vezetője

A tavaszi programsorozatok fontos célja többek között a zenei utánpótlás támogatása és a fiatal tehetségek bemutatkozási lehetőségeinek bővítése is. A hangversenyek és fesztiválok nemcsak elismert művészeknek, hanem a zeneiskolás és fiatal előadóknak is teret adnak, hogy ők is aktív részesei lehessenek a város zenei életének. A város intézményei, oktatási műhelyei és kulturális szervezetei együtt dolgoznak azon, hogy a tehetséggondozás és a közösségi zenei élmények Debrecen kulturális életének meghatározó pillérei legyenek.

A sajtótájékoztatón készült fotók IDE KATTINTVA tekinthetők meg.

Fotós: Kiss Lóránt

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.