System message

Fantasztikus volt az a 12 év, amit Debrecenben töltöttem

Fantasztikus volt az a 12 év, amit Debrecenben töltöttem

Nagyon fiatalon nyert felvételt a Zeneakadémia karmesterképzésére.

Gyakorlatilag én voltam az első, akit 18 évesen felvettek – egy időben ezzel a klasszikus ének szakra is. A bevett gyakorlat akkor is az volt, hogy karmesternek zenei diplomával vagy néhány év más, például hangszeres szak elvégzése után lehet jelentkezni.

Az éneklés és a hangszeres játék is „kiszorult” később pályájáról. Ennyire eltökélt volt a karmesteri hivatás mellett?

Gyerekkoromban hegedültem, majd viszonylag későn váltottam zongorára. Fiatalkori zenei tanulmányaim alatt megismerkedtem az operákkal, a nagy szerepekkel, s kedvet kaptam az énekléshez is. Operaszereppel színpadra nem álltam, de oratóriumokban és modern darabokban énekeltem. Viszont a gyerekkori álmom volt, hogy karmester legyek. Nem emlékszem azonban egy, konkrét élményre ennek elhatározásában. A szüleim mérnökök voltak, de a családunkat áthatotta a zenehallgatás. Természetes közeg volt az operába, koncertekre járás, az otthoni közös lemezhallgatás. Gyerekszemmel a karmester bűvész, az egész „mágiának” tűnik. Lehet, hogy ez a megfoghatatlanság hatott rám, hogy nem látjuk konkrétan, nem tudjuk hogyan, de mégis egy egész zenekart irányít a karmester. A pályán való tényleges megindulásban az is nagy szerepet játszott, hogy nagyon fiatalon elnyertem két díjat is.

 


Kollár Imre

 

Húszévesen a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenyének közönségdíját, 1994-ben a Trevisói Nemzetközi Karmesterversenyen első díjat – mondhatni a közönség a szívébe zárta és a szakma is elismerte.

A tévés versenyen másodikos zeneakadémistaként indultam, gyakorlatilag semmit sem tudtam még a szakmáról, de talán pont ez segített. Mint egy „tudatlan hályogkovács”, akiben fel sem merül a dolog tétje, csak az adott feladatra koncentrál. Az olaszországi versenyen sem mértem fel még igazából a dolog súlyát, úgy gondoltam, ha egy díjat elnyertem, miért ne nyerhetnék el még egyet. Ezeknek a versenyszerepléseknek köszönhetem azt, hogy nagyon hamar fontos feladatok találtak meg – mire diplomáztam, gyakorlatilag az ország összes szimfonikus zenekarát vezényeltem már, és nem sokkal később megkaptam a debreceni zenekar vezetését is.

Mit jelentett Kobajasi Kenicsiró asszisztensének lenni?

A mesterrel, aki akkor az Állami Filharmonikus Hangversenyzenekar vezetője volt, nagyon keveset találkoztam. Egészen egyszerűen azért, mert rengeteget koncertezett a világ minden táján. Az asszisztensség óriási hozadéka volt viszont számomra az, hogy az Állami Filharmonikusokat vezényelhettem kezdőként. Ez olyan, mint amikor egy friss jogsis vezető új Mercedes-t kap a feneke alá, hogy azon „gyakoroljon”. Szakmailag Lukács Ervint, zeneakadémiai professzoromat tartom mesteremnek.

1994 őszén érkezett zeneigazgatónak, vezető karmesternek a Debreceni Filharmonikus Zenekarhoz.

Fantasztikus volt az a 12 év, amit Debrecenben töltöttem. Az életemben megint jelentkezett az a helyzet, hogy fel sem tudtam mérni igazán, milyen óriási feladatot és lehetőséget – és persze felelősséget kaptam. Óriási lendülettel érkeztem a városba, ami sok helyzeten átsegített. A zenekarral hamar kialakult egy nagyon jó viszony, amely kinyúlt hosszú évekre. Velük tanultam meg sok mindent. Bevallhatjuk, attól, hogy valakinek karmesteri diploma van a kezében, még csak azt jelenti, hogy odaállhat a startvonalra, elkezdheti megtanulni a szakmáját. Mai fejemmel megijednék visszanézni huszonéves önmagamra. Idősebb zenész kollégákkal beszélgettem többször, akik jó szándékkal féltettek a feladat súlyától, de szerencsére elbírtam a terhelést. Karolosz Trikolidisz görög karmester utódjaként érkeztem. A sok éves merev állapotok után, a rendszerváltással együtt a vidéki zenekarok élére főként külföldi karmesterek kerültek. Majd ez a tendencia leapadt, és az együttesek elkezdtek a fiatal magyarországi tehetségek felé nyitni. Együtt indultunk a pályán Kesselyák Gergellyel, Hamar Zsolttal, Kocsár Balázzsal.

 


Fotó: deol.hu (Archívum)

 

Milyen művészeti koncepcióban gondolkodott?

Igazából nem nekem kellett kitalálni azt, hogyan lehet egy zenekart felépíteni, hiszen számos remek együttes működik a világon, akik műsorpolitikájából lehet tanulni. Nekem az egyik elvem az volt, s a mai napig is ezzel kezdenék, hogy játsszuk el Beethoven összes szimfóniáját. Ezzel kialakítva egy közös zenei nyelvet, mellyel tudunk előre és visszafelé is közlekedni a zeneirodalomban.

A debreceni zenekarral töretlen a kapcsolata, gyakran tér vissza vendégkarmesterként. Április 9-én a Mélylélektan elnevezésű hangversenyen vezényel a városban.

Valóban minden évben van alkalmam a Kodály Filharmonikusokkal együtt dolgozni. Ezúttal egy Schubert-szimfóniát és Bartóktól A kékszakállú herceg várát dirigálom. Ez utóbbi mellé nagyon nehéz művet választani. A Kékszakállú olyan, mint egy lakoma, előtte nehezen gondolunk az előételre. Somogyi-Tóth Dániel igazgató-művészeti vezetővel együtt választottuk ki a – Kékszakállúhoz képest jóval könnyedebb – V., B-dúr szimfóniát mert, hogy Lukács Ervint idézzem, „Schubertnél sosem süt úgy a Nap, hogy ne lenne felhő az égen, és sosincs olyan vihar, hogy ne sütne mögötte a Nap.” E felszabadultabb, mégis keserédes érzelmi színezettel bíró darab szépen előkészíti a nagyon mély lelki témákat körüljáró, bonyolult Bartók-művet. Biztos vagyok benne, hogy a zenekar mellett a szólisták is nagyszerűek lesznek. Bódi Mariannával és Bretz Gáborral is már többször előadtuk együtt. Gábornak ez híresen nagy szerepe, pályáján fontos pont volt Kékszakállúként a milánói Scala-ban színpadra lépnie.

 


Bretz Gábor (Fotó: Emmer László)

 

Bódi Mariannával szintén nagyon sokat dolgoztam együtt már, Debrecenben is. Ő lelkileg is érzi Judit minden rezdülését, s ezt közvetíteni is tudja a közönség felé.

 


Bódi Marianna (Fotó: Magánarchívum)

 

 

– Kiss Judit Erzsébet –

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.