System message

2020/2021-es évad – Bérleti tájékoztató

2020/2021-es évad – Bérleti tájékoztató

A rendkívüli helyzet miatt a szokásostól később jelentkezünk új évadunk műsorával. Most szeretettel adjuk közre, s bízunk benne, hogy minél több alkalommal lesz lehetőségünk Önöknek játszani!

Öt bérlettípust kínálunk fel ebben a szezonban is. Bérlet- és jegyáraink változatlanok, azonban újdonság az, hogy idén az esetlegesen végleg elmaradó hangversenyek árát a bérletek árából részarányosan vissza tudjuk téríteni, amennyiben igénylik azt!

A rendkívüli helyzethez igazodva igyekeztünk a koncertlátogatás rendjét úgy alakítani, hogy az a közönség és művészeink számára is a lehető legbiztonságosabb legyen, ezért hangversenyeinken kötelező a maszk használata. A biztonsági intézkedésekről ide kattintva olvashatnak bővebben. Kérjük, hogy az ebben foglalt intézkedéseket tartsák be, amikor hozzánk érkeznek hangversenyre.

Az inkább távol maradókra gondolva, vagy a koncertek látogatásának kormányzati megtiltására felkészülve elindítjuk az online közvetített hangversenyek lehetőségét is. Ebben az évadban hat olyan hangverseny lesz, melyet otthonuk kényelméből, élőben követhetnek online jegy megvásárlásával. A Fotelkoncert sorozatról ide kattintva olvashatnak bővebben.    

Bérletes ajánlatok

Kérjük, lapozzák át / tekintsék meg a 2020/2021-es évadot bemutató kiadványunkat, és válasszák ki az Önöknek legmegfelelőbb bérletet a Napló, Korzó, Gulyás, Rubányi vagy Mozaik ajánlat közül!

A Napló és Korzó bérletekben ismét 10-10 meghatározott hangversenyre várjuk Önöket a Kölcsey Központ Nagytermébe, a 11. hangversenyt pedig Önök választhatják ki a Kodály Kórus Debrecen öt a cappella koncertje vagy a Kodály Filharmonikusok kamarasorozatának három hangversenye közül. A kevesebb idővel rendelkező zenekedvelőknek ebben az évadban is a Gulyás vagy Rubányi bérletünket ajánljuk, amelyek megváltásával 4-4 koncertnek lehetnek hallgatói, szintén a Kölcsey Központ Nagytermében. A Mozaik bérlet idén is 6 hangversenyt tartalmaz: három koncertet a Kodály Kórus a cappella sorozatából és három koncertet a Kodály Filharmonikusok kamarasorozatából.

Brahms-sorozat

A bérletes koncertek között ismét találnak egy zeneszerzőhöz kapcsolódó sorozatot. Johannes Brahms műveiből négy hangversenyen válogat Kollár Imre vezető karmester és a Kodály Filharmonikusok. A sorozat alkalmain több ifjú szólista-tehetség mutatkozik be a debreceni közönségnek. (A sorozat nem működik önálló bérletként.)

A cappella sorozat

A Kodály Kórus Debrecen saját sorozata ebben az évadban is öt koncertből áll, melyet az énekkar új vezető karnagya, Kocsis-Holper Zoltán vezényel. Bízunk benne, hogy idén Daniel Reuss holland karnagy is a vendégünk lehet, és megvalósulhat a tavaly elmaradt közös hangversenye az énekkarral. A kórus idén is izgalmas tematikákkal és társművészeteket bevonó produkciókkal várja közönségét.

Kamarasorozat idén is

A Kodály Filharmonikusok Debrecen Bényi Tibor karmester, csellóművész vezetésével idén is folytatja a tavaly nagy sikerrel újraindított „kamarasorozatot” a Debreceni Egyetem Aulájában és a Pásti utcai zsinagógában.  A sorozat része lesz a Hadady László oboaművész 65. születésnapját megünneplő koncert is.

Bérletek ebben az évben is két helyáron kaphatók 

Idén biztonsági okokból a nagykoncertek alkalmával nem használjuk ki a Kölcsey Központ Nagytermének teljes nézőtér-kapacitását. A Napló és Korzó bérletek 1. helyárral 20.900 Ft, 2. helyárral 16.600 Ft; a Gulyás és Rubányi bérlet 1. helyárral 7.400 Ft, 2. helyárral 5.800 Ft. A Mozaik bérlet koncertjein érkezési sorrendben választhatnak helyet látogatóink, a bérlet ára egységesen 6.800 Ft.

Szeptember 30-ig újíthatók meg a tavalyi bérletek

A 2020/2021-es évadra szóló bérleteket 2020. szeptember 14-től vásárolhatják meg, az azokon szereplő első koncert napjáig. A régi bérletek megújítására 2020. szeptember 30-ig van lehetőség.

Információ és bérletvásárlás

Jegyekkel és bérletekkel vagy bármilyen más kérdésükkel kapcsolatban a következő elérhetőségeken állunk rendelkezésükre: 52/500-201 vagy kozonseg@kodalyfilharmonia.hu

Bérleteket idén kizárólag a Kölcsey Központ jegypénztárában tudnak vásárolni!

Cím: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3; tel: 52/518-400
Nyitva tartás:
hétfő - péntek: 9:00 – 18:00
szombat: 9:00 – 15:00
Ebédidő: 13:15 – 14:00

Az évad hangversenyeire (melyek december 31-ig megvalósulnak) a jegyértékesítés október 2-től indul.

OTP SZÉP kártya

OTP SZÉP kártyával a 2020/2021-es évadunkban előzetes egyeztetést követően tudnak bérletet és jegyet vásárolni, kizárólag a Karakter 1517 Kávézó és Turisztikai Információs Pont jegypénztárában!

Cím: Nagytemplom mögötti emlékkert
Nyitva tartás:
hétfő - péntek: 10:00 – 14:00

Az előzetes egyeztetéshez kérjük, az 52/500-201-es telefonszámot hívják hétfőtől csütörtökig 8 és 16.30 óra, pénteken 8 és 14 óra között.

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.